Budapest, 2017. június 21., szerda (MTI) – Négy és fél milliárd forint támogatást kap kilenc karitatív szervezet infrastrukturális fejlesztésre – közölte az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a Karitatív Tanács (KT) elnöke szerdán Budapesten.     Soltész Miklós ismertette: a KT tagszervezetei közül a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt 650-650 millió forintot, a Baptista Szeretetszolgálat 638 millió forintot nyert az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán.
Mellettük az Egységes Magyar Izraelita Hitközség, a Johannita Segítő Szolgálat és a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat kapott 200-200 millió forint támogatást.
A pályázaton elnyert pénzből 35 település 40 helyszínén valósulnak meg infrastrukturális beruházások – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy ez egyedülálló mértékű fejlesztés a magyar segélyszervezetek történetében.
Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a pályázat célja erősíteni a segélyszervezetek országos lefedettségét, hogy minél több rászoruló közösséget, családot elérjenek. A szervezetek a támogatásból logisztikai központokat, közösségi tereket hoznak létre, illetve fejlesztenek, valamint gépjárműveket és különböző eszközöket vásárolnak.
Kitért arra: 15 szervezet pályázott összesen 6,8 milliárd támogatási igénnyel, közülük végül kilencet támogattak.
Az államtitkár szavai szerint szerencsére sokan vannak Magyarországon, akik rászoruló, hátrányos helyzetű honfitársaikon segíteni próbálnak, akik hivatásuknak tekintik, hogy az elesett emberekről gondoskodjanak. E munkában élen járnak az egyházi és civil karitatív szervezetek.
A kormánynak közös a célja ezekkel a szervezetekkel, ezért feladatának tekinti, hogy támogassa őket küldetésük teljesítésében – mondta.

Forrás: MTI

Reklámok

KOMMENTÁLD TE IS

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s