Posts Tagged ‘Baptista Szeretetszolgálat’

Budapest, 2020. március 21., szombat (MTI) – Elindul a 1357-es adományvonal és a https://segitunkegymasnak.hu/ weboldal, előbbin pénzt, utóbbin többek között önkéntes munkát, eszközt lehet felajánlani – jelentette be Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport vezetője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján. (tovább…)

Budapest, 2017. június 19., hétfő (MTI) – A migrációs válságban tevékenykedő magyar karitatív szervezetek igyekeznek a tranzitzónákban, a menekülttáborokban, az országhatáron belül és helyben is segíteni a rászorulóknak: a krízishelyzetben lévők segítése mellett egészségügyi, oktatási, foglalkoztatási, valamint integrációs programokat is kidolgoztak – derült ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) által Budapesten szervezett hétfői kerekasztal-beszélgetésen. (tovább…)

Budapest, 2016. november 9., szerda (MTI) – Megérkezett az öt kamionnyi magyar segélyszállítmány Kárpátaljára, illetve a Kárpátokon túlra – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerda este az MTI-nek.
(tovább…)

Budapest, 2016. szeptember 27., kedd (MTI) – A migránsválság idején tanúsított humanitárius munkája elismeréseként hat karitatív szervezet képviselője vehetett át miniszteri elismerő oklevelet Rétvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárától és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkártól kedden Budapesten.
(tovább…)

Budapest, 2016. június 17., péntek (MTI) – Megalapította a Jószolgálat-díjat a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány, a szociális munkát elismerő díjra október végéig lehet nevezni, illetve jelölni – közölte az alapítvány az MTI-vel. (tovább…)